Dilis Vándor: Fagyos karácsony

Karácsony "szelleme"
 
Karácsony... díszek és fények,
asztalon megannyi finom étek.
Fénylő kabátot hord a fenyőfa,
szoknyája alatt ajándékok hada.
 
Forralt bor és vanília illata,
nevető gyermekek hangja.
Arcukon mosoly és béke,
lelkükben él Szenteste fénye.
 
De valaki látja a szellemeket?
Kik utcán jégágyban ünnepelnek?
Akik odamennek remegő kézzel,
vérző szívvel, halott lélekkel.
 
S azt mondja, "uram, éhes vagyok!
Boldog karácsonyt kívánok!"
Ekkor felnézek az igazi Úrra,
ki ezt látja és némán hagyja.
 
Szemébe nézek, pénzt nem adok,
azért én nap mint nap dolgozok.
Odébb áll, s kéri a következőt:
"Uram, kérem, csak egy betevőt!"
 
Nézem, s vérzik kemény szívem.
Sütemény illata száll a levegőben.
Azok nevetnek hangosan rajta.
Egyik kezében forró itóka.
 
Hallom hangos, gúnyos nevetésük,
éhezőre tett gúnyos megjegyzésük.
Én sem vagyok különb, nem adtam.
Önmagam lelkébe kést vágtam.
 
Kezem zsebemben aprót halász,
éhezőnek szánt némi kalász.
Sorba állok, egy szelet pizza,
mellé két deci forró tea.
 
Ezt vettem, és viszem neki.
Akkor már az egyik lökdösi.
Mondja, hogy csak enni kér,
Ő mindenki mellett megfér.
 
Sietek hozzá, még a baj előtt.
Kezemben, mit vettem ezelőtt.
"Nézze, uram, pénzt nem adok.
De tessék, jó étvágyat kívánok!"
 
A barbárok nagy csendbe lettek,
szemük gúvadt, s nem nevettek.
"Látják, uraim? Ennyin múlik csak.
Háromszáz apró s ne legyek vak."
 
Atyám ott fent, láttad gyermeked?
Ki adott és ki átfagyva kéreget?
Adj neki nyugodt ünnepet, meleget,
érezze, hogy van még szeretet!
 
Karácsony ünnepe nem kerek,
mert lábunk alatt szellemek.
Rongyos háromszáz, ennyi kell,
s egy érző szív, ki nem fordul el.
 
Legyen nyugodt ünnepünk!
Élvezzük finom ételünk!
S az asztalnál jusson eszünkbe,
egy ember kint alszik a sötétbe!

Horowitz Tiborc: Isten veled...

...hát menj... Isten veled, ha menned kell,
Te... minden lányok legszebbike.
Bárcsak én is veled mehetnék,
S foghatnám két kezedet.
 
Mennék én örömmel, édes örömest,
Mert szeretlek... szeretlek tégedet,
Kavarog bennem megannyi érzés...
...de... de nem lehetek a tied...
 
Nem látjuk egymást többé...
Lehullsz egemről, fényes csillagom...
De te fogsz állni szívemben,
Ezt el kellett mondanom.
 
A csókod akkor néma búcsú volt,
...most már tudom...
Szememből küldök néma könnyet...
... ne aggódj... örökre távozom...
 
Ha esténként letérdelsz,
S összekulcsolod kezedet...
Tudd, hogy messze távol egy fiú
Érted ontja a könnyeket.
 
Ha esténként letérdelsz,
S némán összekulcsolod a kezed...
Tudd, hogy messze távolból egy fiú
Az égre kiáltja neved.

Fodor Viktor: szép szemedben

látom szép szemedben
énekeld el hogy mi bánt
déli napsütésben
olvad el a hóvirág
 
hideg télen ó mi vár
hóvilág a jó világ
látom nekem téged
nem kell többé óvni már
 
fagyos szívem
távol minden érzéstől
hogyha fáj a válasz
mit vártál a kérdéstől
 
látom szép szemedben
indulsz pedig maradnál
most megláttam a lelked
ami fényesebb az aranynál
 

Rozványi Dávid: Négyfalu

Erdélyi utakon III.
 
Nekem Erdélyt jelenti e kicsiny város
Brassó és a hegyek között
a régi Transzilvániát,
hol békében éltek
a hitek és nemzetek.
 
Kicsiny város,
szinte minden dombot templom koronáz,
s mikor vasárnap jön, egyik sem üres,
a hegyek, mint imára kulcsolt kezek,
őrzik a békét és életet.
 
És egyik templom rejtekén,
hol Szentséget őriz a Tabernákulum,
magyar címer és zászló a falon,
jelezvén, hogy annyi nép között,
túl sok véres századon
itthon vagyunk,
hogy élünk és hiszünk.
 

Vezekényi György: Te vagy...

Te vagy, kire támaszkodhatok,
te vagy, akit meg nem unhatok.
 
Te vagy fák között a rét,
s te vagy ott a napsütés.
 
Te vagy, kit szerethetek én,
s te vagy, kit kiálthatok én.

Rony: Ma meghalok

hogy újra
 
Ma meghalok, hogy újra élhessek,
Képzeletem nem zaklatják a képzetek,
Mélyre szúrom a tisztesség nyilát,
Hadd rügyezzék abból jobbá a világ.
 
Ma meghalok, hogy újra élhessek,
Felhagytam, vége, Isten véletek!
Veletek, kik eddig álomba ringattatok,
Hogy ténylegesen megéljek minden napot.
 
Ma meghalok, hogy újra élhessek,
Szárnyaim nem feszítik kényszerképzetek.
Mélyre szúrom a becsület kardját,
Hadd tegyem jóvá minden tettem balját.
 
Ma meghalok, hogy újra élhessek.
Kitépek magamból most a szépeket,
Hadd vegye át a helyét hamisnak az igaz,
Hogy valódi öröm legyen számomra a vigasz.
 
Ma meghaltam, hogy végre élhessek.
Szürreális gondolatim megfagynak, éhesek.
Mélyre szúrtam a bölcsesség tőrjét,
Hogy a valóság legyen számomra öröklét.
 
Ma végre élek. Másra nem vágyom.
Hagyom kinyílni újra a virágom.
Nap felé fordultam, letisztulva, gyöngén,
S öntözöm, gondozom is azt, hogy jó fele nőjék.

Németh Ádám: Aki kell

Mikor megláttalak, tudtam, te vagy, aki kell.
Szívem vadul dobbant, angyalt láttam, ki repült felém, s a magasba emel.
Ragyogott az arcod, s fényed átölelt.
Szívem szívedre dobbant, rég vártam e jelt.
A találkozásunk sem volt véletlen,
hisz ahogy megláttalak, éreztem.
Majd mikor szemeiddel rám néztél,
attól a perctől fogva a szívembe beléptél.
Majd a mosolyod ahogy megláttam,
a szívem összes sebét magamba elláttam.
És ha végre újra láthatlak,
a szívem újra feldobban,
és a láng köztünk fellobban.

Szemerédi Erzsébet: Hála

Hála a létért
ezért az évért.
Hála a gyermekeimért
a sok örömért velük.
Hála a munkáért,
a feladatokért, az emberekért.
Hála a találkozásokért,
nem voltam egyedül,
csak néha legbelül, belül.
Hála neked, Istenem
a gondviselésért, hogy velem voltál.
 
Hála a sok szépségért,
a csodás természetért.
Hála a kenyérért,
hogy volt mit ennem.
Hála a sok kellemes percért,
Istenem, köszönöm neked.
Hála mindenért, a nehézségekért,
hogy komfortzónám újra megleltem.
Hála a sok tanításért, hogy talán bölcsebb
lettem.
Hála a humorért, hogy hű, de laza lettem.

Kereső
0.161 mp